JOHAN BÉLA (Pécs, 1889. szept. 6. - Budapest, 1983. ápr. 11.)

Orvosi tanulmányait Budapesten, végezte (1912). Kórboncnoknak készült, az I. világháború idején fordult érdeklődése a fertőző betegségek elleni küzdelem felé. A polgári életbe visszatérve a fővárosi Szt. István Kórház kórbonctani osztályának lett vezető főorvosa, ugyanakkor egyet. m. tanári képesítést (1919), majd egyet. rk. tanári címet is szerzett (1927). 1921-ben mint a "jövő reménységét" őt jelölték Rockefeller-ösztöndíjra a fertőző betegségek elleni küzdelem hazai megszervezése és irányítása céljából. Egy éven át az Amerikai Egyesült Államokban, majd további két éven át Európa számos országában folytatott tanulmányútjáról hazatérve előbb a Phylaxia Szérumtermelő Rt. humán oltóanyagtermelő osztályának munkáját indította meg, majd hozzálátott a Rockefeller-alapítvány támogatásával létesült Országos Közegészségügyi Intézet felépítéséhez, felszereléséhez, munkatársainak kiválogatásához, és az új intézet feladatkörének kialakításához. Az intézet első igazgatója, az ő vezetése alatt vált az OKI a hazai és nemzetközi mikrobiológiai, immunológiai, epidemiológiai, parazitológiai és közegészségtani kutatások fellegvárává, s emelkedett a világ orvostudományi kutató intézeteinek élvonalába. J. B.-t tagjai közé választotta a Népszövetség eü. bizottsága (1934) és az MTA (1935); ugyanez évben államtitkárrá nevezték ki, ezáltal az egész magyar egészségügy szervezete az ő kezébe került. Államtitkári tevékenységéhez fűződik a fertőző betegségek elleni küzdelem szervezetének kialakítása és példamutatóan magas szintre fejlesztése; az egészségvédelmi feladatokat ellátó Zöldkeresztes mozgalom egységes állami szervezetének létrehozása; a tisztiorvosi, majd a községi orvosi kar államosítása (1936, 1940); az Orsz. Közegészségügyi Tanács újjászervezése; a falusi vízellátás artézi kutak fúrása általi biztosítása; a gyógyszer-ellenőrzés állami feladattá tétele; az orvostovábbképzés korszerűsítése. Tevékenysége korszakot jelent a közegészségügy hazai történetében. A II. világháború után J. B.-t mégis megalapozatlan támadások érték. Állásából elmozdították, tisztségeitől megfosztották s még az internáló tábort is megjárta. Az igaztalan vádak szétfoszlása után - külföldi kapcsolatait igénybe véve - őt bízták meg penicillin-törzs behozatalával és a hazai penicillingyártás megindításával. Előbb a Phylaxiában, utána a Gyógyszeripari Kutató Intézetben, a Chinoin Gyógyszergyárban, végül ismét a Phylaxiában, ill. annak Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet néven önállósult utódjában irányította a hazai antibiotikum-termelést, immár az őáltala meghonosított fermentációs eljárás segítségével. Megérte a rehabilitációt is: visszakapta MTA tagságát, kitüntették Manninger- (1974) és Baló- (1982) emlékéremmel. Mellszobra a róla elnevezett Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet kertjében áll (1989).