ISSEKUTZ BÉLA (Kőhalom, 1886.
jan.
31. - Budapest, 1979. júl. 31.)
Egyetemi
tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen végezte és orvosi diplomát
szerzett. Ezután az egyetemen dolgozott a Jakabházy Zsigmond vezetése
alatt
álló Gyógyszertani Intézetben, előbb tanársegédi, adjunktusi, majd
1919-től
igazgatói beosztásban. 1913-ban jelent meg Jakabházy professzorral
közösen írt
tankönyve Gyógyszerismeret címen.
1921-ben
Szegedre került, az ide áthelyezett egyetemre. Amikor Jakabházy
professzor a
budapesti Tudományegyetemről nyugalomba vonult, 1937-ben I. B. lett itt
is az
utóda. Itt dolgozott nyugalomba vonulásáig (1962). A legnehezebb
időszakban
volt az Orvostudományi Kar dékánja. E minőségében ismertette az 1944.
okt. 21-i
kari tanácsülésen az egyetemi tanács döntését, mely szerint az Orvoskar
nem
települ nyugatra.
Szakmai
és tudományos munkássága igen gazdag. 1917-ben az atropin hatását
tanulmányozta,
és a kvaterner ammónium bázisokkal kapcsolatban bebizonyította, hogy
ezek által
csökkenthető az atropinnak a központi idegrendszerre kifejtett hatása,
viszont
megnő a terápiásan értékes paraszimpatikolitikus hatás. Az e kutatás
eredményeként megszületett Novatropin ma is használatos.
A
Chinoin gyógyszergyárral való gyümölcsöző együttműködés eredménye egy
újszerű
higanyos (szerves) vízhajtó: a Novurit (1927). Ez a hetvenes évekig
volt
forgalomban. Nevéhez fűződik a Pecparin (1931) és a Hypothiazid (1959)
gyógyászatba
történő bevezetése is. Az előbbit 1972-ben törölték a törzskönyvből, de
az
utóbbi ma is fontos gyógyszer.
Számos
gyógyszertani problémával foglalkozott. Közülük kiemelkednek a
pajzsmirigy
élettanával, az inzulin hatásmechanizmusával kapcsolatos vizsgálatai.
Érdeklődött
a tudománytörténet iránt is: a gyógyszerkutatás
múltját sokezer irodalmi adat alapján feldolgozó munkáját 1971-ben az
Akadémiai
Kiadó adta ki németül (Geschichte der Arzneimittelforschung). Megírta a
két
Jancsó életrajzát (Id. és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós. Bp.,
1968.).
Gyógyszerrendelés
című kézikönyve (ezt röviden csak „az Issekutz"-nak hívják ma is az
orvostan- és gyógyszerészhallgatók éppúgy, mint a gyakorló orvosok és
gyógyszerészek) igen népszerű. Negyedik kiadása 1979-ben jelent meg;
ebben
lánya: dr. Issekutz Lívia a társszerző. 1931 óta szolgálta - ugyancsak
kézikönyvként a gyógyítást egymást követő javított kiadásokban
megjelenő a „Gyógyszertan
és gyógyítás" című háromkötetes munkája.
Nyugalomba
vonulásának évében, 1962-ben kitüntették a Semmelweis Orvostudományi
Egyetem
Semmelweis-érmével és -díjával, az egyetem legmagasabb elismerésével
azok
számára, akik a magyar orvostudomány fejlesztésében kimagasló
eredménnyel
működtek közre.
1939-ben
lett az MTA lev. tagja. A háború után már 1945-ben r. taggá
választották.
1952-ben Kossuth-díjat kapott. 1971-ben a Szegedi Orvostudományi
Egyetem avatta
tiszteletbeli doktorává.
Irodalom
KNOLL József: I. B. Magyar Tudomány, 1979.
Kempler
Kurt