Német kémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait Marburgban végezte. 1920-ban doktori fokozatot szerzett. Elõadott az egyetemen Frankfurt am Mainban, majd Heidelbergben, 1926-tól már mint egyetemi professzor. 1936-tól Halléban volt professzor, ugyanebben az idõben a Chicago Egyetem vendégelõadója is volt. 1943-tól a Max-Planck-Institut für Kohlenforschung igazgatója és a RWTH (Rheinisch-Westfaelische Technische Hochschule) Aachen tiszteletbeli professzora lett. 1944-ben a Tudományok Bajorországi Akadémiájának levelezõ tagja lett; 1949 és 1951 között a Német Kémikusok Társaságának elsõ elnöke volt. Az 1950-es években fejlesztette ki a nagysûrûségû polietilén korábbinál alacsonyabb hõmérsékleten és nyomáson történõ gyártási eljárását megfelelõ katalizátorok alkalmazásával. Az így elõállított polietilén merevebb, és az olvadáspontja is magasabb, mint a korábbi, alacsony sûrûségû polietiléné. 1954-ben az eljárást Giulio Natta továbbfejlesztette és más anyagokra is kiterjesztette. Ezért a polimerek egy csoportjának szintézisében alkalmazott katalizátorokat Ziegler-Natta-katalizátornak nevezik. A hosszú láncú polimerek kémiájának és technológiájának területén elért felfedezéseikért Karl Ziegler és Guilo Natta 1963-ban kémiai Nobel-díjat kapott.