Angol orvos, anatómus
Oxfordban tanult. Az 1640-es években I. Károly király királyi orvosa volt. A későbbiekben is sikeres orvosi gyakorlatot folytatott. 1660-tól haláláig Oxfordban volt professzor. Nevét agyanatómiai kutatásai őrzik. Alapvető munkája, "Cerebri anatome cui accessit nervorum descriptio et usus" az agyra vonatkozó eredményeivel egészen a 19. század elejéig az orvosi szakirodalom egyik alapművének számított. Feltárta az agy anatómiájának számos részletét és összefüggését, nevéhez kapcsolódik az ún. Willis-kör felfedezése az agyban. Tőle származik a neurológia elnevezés. Klinikusként a gyermekágyi láz, hastífusz, myasthenia gravis tünettanának ismertetője. Leírta, hogy a cukorbetegség a vizeletből kimutatható. Egyike volt az elsőknek, akik a hisztériát nem az uterus, hanem az idegrendszer betegségének tartotta. Leírta az epilepsziát, a szélütést és a paralízist (bénulást). Foglalkozott a fül szerkezetével és a hallás folyamatával is. Egyike volt az elsőknek, akik felismerték a csiga szerepét a hang érzékelésében.