Brit naturalista, felfedezõ, geográfus, antropológus, biológus
Arról ismert, hogy Charles Darwintól függetlenül állt elõ a természetes szelekció elméletével, amit 1858-ban publikált (On the tendency of species to form varieties; and on the perpetuation of varieties and species by means of natural selection). Ezzel arra sarkallta Darwint, hogy saját munkáját a tervezettnél korábban (1859-ben) tárja a nyilvánosság elé. Wallace komoly terepmunkát végzett elõször az Amazonas-medencében, késõbb a maláj szigetvilágban, ahol azonosította az Indonéziát két részre osztó, késõbb róla elnevezett Wallace-vonalat: ettõl délkeletre az állatok az ausztrál, északnyugatra az ázsiai faunához állnak közelebb. Õt tartják a 19. század vezetõ állatföldrajzi szaktekintélyének és néha a "biogeográfia atyjaként" is emlegetik. A 19. század egyik legfontosabb evolúciós gondolkodója volt, és sok további felfedezéssel járult hozzá az evolúciós elmélethez, beleértve a figyelmeztetõ színek fogalmát és jelentõségét az állatvilágban és a Wallace-effektust - azt a hipotézist, mely szerint a természetes szelekció a hibridizáció elkerülésére irányuló akadályok felállításával hozzájárulhat a fajkeletkezéshez. Wallace-t vonzották az eredeti ötletek. Spirituális életszemlélete és az emberi tudat anyagtalan eredetébe vetett hite nehezítette a tudományos közösséggel, kiváltképp a kor többi evolúciópárti gondolkodójával tartott kapcsolatát. Tudományos munkája mellett társadalmi aktivista is volt, aki igaztalannak vélte a 19. századi Anglia szociális és gazdasági rendszerét. A biogeográfia iránti érdeklõdése oda vezetett, hogy az elsõk között ismerte fel, miként hat az emberi tevékenység a természetes környezetre.