Geológus, egyetemi tanár
1904-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen természetrajz-kémia szakra iratkozott be. 1906 után az ásványtant és a földtant a mûegyetemen hallgatta. 1908-ban megkapta oklevelét és kisegítõ tanársegéd lett a mûegyetem ásvány-földtani intézetében, 1912-ben a Földtani Intézet geológusa. Az 1. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd három évet orosz fogságban töltött. 1922-ben mûegyetemi ny. rk. tanári címet kapott, 1926-ban rendes tanárrá nevezték ki. A mûegyetemen két ízben dékán (1933-1934 és 1935-1936), az 1940-1941. tanévben rektor volt. Õ kezdte meg a hazai üledékes kõzetek, a Duna homokjának kutatását. Homokvizsgálatai nemzetközi szinten is jelentõsek. A háború után Budaörs környékén végzett talajkutatásokat, többek között a keserûvízforrásokkal kapcsolatban is, majd Böck Hugó vezette olajkutatásokba kapcsolódott be az Anglo-Persian Oil Company munkálatai keretében. Papp Simonnal és Pávai Vajna Ferenccel együtt a magyar szénhidrogénkutatás egyik úttörõje volt. Néhány éven át a Reuma- és Fürdõkutató Intézet forráskutató osztályát is vezette. Kutatómunkája során klasszikus kõzettani vizsgálatait részletes kõzettani, mikroszkopikus és gondos vegyi elemzés jellemzi. 1944-ig tagja volt a felsõháznak. Tagja volt több angol, francia, német és finn földtani társulatnak. 1922-tõl az MTA tagja. Vendel Miklós bátyja.