Angol biokémikus, vegyész, farmakológus, gyógyszerész, Nobel-díjas
Az oxfordi egyetemen szerzett kémiai és farmakológiai diplomát. Egy rövid ideig a Sheffield-i Egyetem munkatársa volt. Doktorátusa után a Yale egyetemen oktatott. 1955-ben visszatért Angliába, a University of London oktatója lett, 1966-tól professzorként. 1955-ben a Royal College of Surgeons tagja. 1973-tól a kenti Wellcome Alapítvány igazgatója volt. 1983-ban tért vissza a University of London William Harvey Kutatóintézet vezetőjeként. Legfontosabb kutatási eredménye a hosszú idő óta jól ismert fájdalomcsillapító, az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav hatásmechanizmusának feltárása. A prosztaglandinoknak a gyulladások kórtanában betöltött szerepét vizsgálva ő ismerte fel, hogy az aszpirin és más gyulladásgátló gyógyszerek a prosztaglandin-szintézis gátlása útján fejtik ki hatásukat. Később ő fedezte fel a prosztaciklint is, a prosztaglandinok családjának tagját, mely számos fontos gyógyszer előállításának kiinduló anyaga. 1982-ben Sune Bergström, Bengt Ingemar Samuelsson svéd biokémikusokkal megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a prosztaglandinok és a velük kapcsolatban lévő biológiailag aktív vegyületek területén végzett úttörő kutatásaikért.