| Újhelyi Sándor Ecser, 1902. febr. 4. - Budapest, 1996. máj. 19. Vegyész, entomológus, egyetemi docens A Pázmány Péter Tudományegyetem kémia-természetrajz szakára iratkozott be. Harmadéves hallgató korában a Bugarszky István professzor által vezetett II. számú Kémiai Intézetbe került, 1926 májusában doktori szigorlatot tett kémiából, mint fÅ‘tárgyból, valamint kÃsérleti fizikából és geológiából, mint melléktárgyakból. 1926-tól 1936-ig kinevezett tanársegéd volt a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1930-ban természetrajz-vegytan szakon középiskolai tanári diplomát is szerzett. 1936-ban az egyetem Trefort utcai gyakorlógimnázium tanára, 1947-ben kinevezték a gimnázium igazgatójává. E tisztségébÅ‘l 1951-ben vallásossága miatt leváltották. Az Orvostudományi Egyetem Orvosfizikai Intézetébe került tanársegédnek. 1942 Å‘szén Szebellédy László professzor, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet igazgatója is meghÃvta, hogy vegyen részt az intézet munkájában. Vermes Miklóssal közösen tankönyvet is Ãrt. Dolgozott Tarján Imre és Gróh Gyula mellett is. Szabad idejében végzett rovartani kutatómunkájával vált nemzetközileg is elismert entomológussá. Több tudományos társaság tagja volt.
|  | | Web dokumentumok |