Fizikus, egyetemi tanár
Már egyetemi hallgatóként bekapcsolódott Eötvös Loránd korai gravitációs kísérleteibe, az új, akkoriban felépült D épületben. Eötvös mellett lett tanársegéd, potenciálelméleti kutatásai a torziós ingával folyó mérések kiértékelését segítették. 1895-ben doktorált, 1903-ban sikerrel pályázta meg a kolozsvári kísérleti fizika tanszéket, ahol azután folyadékok és gázok dielektromos tulajdonságait kutatta. Innen 1917-ben a budapesti mûegyetemre, majd 1921-ben a tudományegyetemre került, az Eötvös halálával megüresedett tanszékre. Az õ intézetében indult meg a kozmikus sugárzások kutatása Magyarországon. 1935-tõl volt az MTA III. osztályának elnöke. Figyelemmel kísérte és ha kellett, önzetlenül támogatta kiváló tanítványait. Kolozsváron id. Szalay Sándor, Nagy L. József, Pogány Béla, Ortvay Rudolf, Gyulai Zoltán, a mûegyetemen Lánczos Kornél, a tudományegyetemen Békésy György, Szalay Sándor, Barnóthy Jenõ és Forró Magda voltak felfedezettjei, legtehetségesebb tanítványai. (Dr. Radnai Gyula)