| Szekeres Kálmán Nagyvárad, 1859. szept. 27. - Budapest, 1940. jan. 8. Mennyiségtan- és természettantanár, fÅ‘reáliskolai igazgató Középiskolai tanári diplomáját a budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen szerezte. 1881-ben doktorált matematikából. Pályáját Rozsnyón kezdte, majd Szolnokon folytatta. Innen Sopronba került, ahol a fÅ‘reáliskolában - a mai Széchenyi István Gimnázium elÅ‘djében - szervezte meg a fizikai laboratóriumot és itt dolgozta át Fehér Ipoly két kötetes KÃsérleti fizika tankönyvét, melyet azután Fehér-Szekeres tankönyvként emlegettek és használtak az egész országban. A kilencvenes évek közepétÅ‘l Budapesten, a Markó utcai fÅ‘reálban tanÃtott, többek között Mendlik Ferenc, Müller József, Reif Jakab és Závodszky Adolf kollegájaként. 1906-ban lett a budapesti II. kerületi fÅ‘reál - a mai Toldy Ferenc Gimnázium elÅ‘dje -igazgatója. Az általa vezetett tantestületben tanÃtott többek között Hankó Vilmos, Kresznerics Károly és Németh József, Németh László Ãró édesapja. (Maga Németh László is itt végezte el a középiskola utolsó két osztályát.) 1910-ben részt vett Brüsszelben az elsÅ‘ nemzetközi radiológiai kongresszuson. NyugdÃjazása után huga, Szekeres Margit magán-leányiskolájában tanÃtotta kedvenc tantárgyait. Nemcsak jó tanárnak, de jó tollú Ãrónak is számÃtott az ismeretterjesztÅ‘ szakirodalomban. (Dr. Radnai Gyula)
| | | Web dokumentumok |