Vegyészmérnök, kémiatörténész
A kémia története elsõ hazai egyetemi doktora, a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára, a Magyar Kémikusok Egyesülete könyvtárosa, a Kis Akadémia vezetõje. A Mûegyetemen 1905-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát, ezt követõen Ilosvay Lajos tanszékén dolgozott tanársegédként, a szerves festékek kémiáját tanulmányozta. 1909-ben doktorált. Ezt követõen Badenben posztgraduális munkát folytatott a BASF gyárban. 1915-tõl a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára lett, ahol mintegy három évtizeden át kémiát, technológiát és áruismeretet tanított, megírta azok tankönyveit is. Az 1920-as években kezdett el foglalkozni kémiatörténettel, s ekkor kezdett szakkönyveket gyûjteni e témakörben, amelyek közül több mint 500 fennmaradt az utókor számára. Magánkönyvtára az 1950-es évek elején a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtárba került. A K. M. Természettudományi Társulat 1928-ban adta közre Magyar alkémisták címû alapvetõ monográfiáját, amely 1986-ban bõvített változatban ismét megjelent. Az 1930-as években az egykori magyarországi kémiai ipar különbözõ fejezeteit kezdte el kutatni, s írt tanulmányokat a salétromtermelés múltjáról, a sziksófõzésrõl, a timsófõzésrõl, a hamuzsírfõzésrõl, a kénsavgyártásról, az indigógyártásról és a mezõgazdasági iparokról. Foglalkozott Kitaibel Pál és Irinyi János életmûvével, az utóbbihoz kapcsolódóan 1935-ben önálló kötete is megjelent A gyufa története a XIX-ik század végéig címmel. 1940-ben a Mátyás király emlékkönyv számára tanulmányt írt Asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában címmel. Róla Szõkefalvi-Nagy Zoltán 1980-ban önálló kötetet adott ki, a Magyar Tudománytörténeti Intézet pedig 2003-ban jelentetett meg egy kötetnyit Szathmáry László kézirataiból. (Dr. Gazda István)