Szovjet-orosz atomfizikus, Nobel-díjas
A Lomonoszov egyetem fizika szakán szerzett diplomát, a második világháború alatt egy Volga menti hadianyagraktárban dolgozott, majd 1945-ben a Lebegyev Fizikai Intézetbe került. A háború után Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba elõállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el, Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. Már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait. 1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét, melyben a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttmûködés mellett foglalt állást. 1970-ben lett a szervezõdõ emberi jogi mozgalom tagja. 1975-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, az indoklásban hangsúlyozták Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért. Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba számûzték. 1986-ban Gorbacsov hívására visszatért Moszkvába. Élete utolsó percéig harcolt a kommunista párt egyeduralmának megszüntetéséért és a demokratikus jogok bevezetéséért, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását.