Fiziko-kémikus, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti egyetemen kémia-fizika szakos tanári, 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1936-38-ban a Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagjaként Berlinben, Max Bodenstein mellett végzett kutatásokat. 1931-40-ben a szegedi egyetem elméleti fizikai intézetében tanársegéd, 1938-40-ben a szegedi Br. Eötvös Loránd Kollégium igazgatója. 1939-tõl a budapesti egyetemen, 1940-46-ban a kolozsvári egyetemen, 1946-67-ben a szegedi egyetemen tanít. 1950-51-ben a matematikai és természettudományi kar dékánja; 1964-67-ben az egyetem rektora. 1967-tõl 1979-es nyugdíjazásáig Budapesten az ELTE szervetlen és analítikai kémiai tanszékét vezette. 1960-61-ben a sheffieldi egyetem vendégprofesszora. Fõ kutatási területei a reakciókinetika, az analitikai és a szervetlen kémia, fõként a katalíziskutatás problémái. 1952-ben Lakatos Bélával kiszámította a technécium olvadáspontját, melyet a késõbbi vizsgálatok igazoltak. Huhn Péterrel kidolgozta a láncletörés matematikai modelljét. 1951-tõl az MTA tagja.