Osztrák geológus
1956-tól a bécsi egyetem professzora, 1873-tól parlamenti képviselõ, 1898 és 1911 között a bécsi Tudományos akadémia elnöke volt. Fia Franz Eduard Suess szintén a bécsi egyetem geológiaprofesszora, unokája pedig a magfizikai héjmodell egyik kidolgozójaként a kaliforniai egyetem fizikaprofesszora volt. Az Alpok geológiájára vonatkozó kutatásai indították el az egyik elsõ globális tektonikai elmélet megalkotásához. A 19. század uralkodó felfogása a fokozatosan hûlõ Föld zsugorodása volt, ennek alapján dolgozta ki Suess a feldarabolódó és süllyedõ-emelkedõ õskontinens átalakulására építõ elméletét. A korabeli elképzelésekkel szemben pl. a vulkanizmust nem a hegységképzõdés okának, hanem következményének tartotta. Az 1883-tól megjelent három kötetes összefoglaló mûve (Das Antilz der Erde) és ennek késõbb átdolgozott kiadásai évtizedekig a geológia egyik legjelentõsebb forrásai voltak. Elméleti munkássága mellett nagy szerepet játszott kora több jelentõs mûszaki alkotásának tervezésében is, így pl. az 1873-ban átadott 95 km hosszú vízvezetékrendszerében (I. Wiener Hochquellenwasserleitung), amellyel Bécset látták el az Alpok magashegyi forrásaiból származó ivóvízzel. Halálakor Lóczy Lajos a Földtani Közlönyben méltatta jelentõségét. 1903-ban a Royal Society Copley-éremmel tüntette ki, Az Osztrák Geológiai Társaság emlékérme, az Antarktiszon a Suess-gleccser, a Holdon pedig egy kráter viseli a nevét. (Piriti János)