Tudományszervező politikus, biokémikus, egyetemi tanár
Középiskolában matematika tanára, egyetemistaként pedig biokémia tanára - Szent-Györgyi Albert - volt rá legnagyobb hatással. Szerencséje is volt: Szent-Györgyi 1931-tÅ‘l volt a szegedi egyetem tanára, Å‘ pedig 1932-tÅ‘l a szegedi egyetem hallgatója és 1933-tól már ifjú munkatársa a hallgatókkal kitűnÅ‘ kapcsolatot ápoló professzornak. 1937-ben, amikor Szent-Györgyi orvosi Nobel-díjat kapott, Å‘ biokémiai témából doktorált. Utána - professzora ajánlására - megpályázott és elnyert egy Rockefeller-ösztöndíjat Cambridge-be, oda, ahol Szent-Györgyi doktorált éppen tíz évvel azelÅ‘tt... 1939-tÅ‘l 1944-ig, a németek Magyarországra történÅ‘ bevonulásáig együtt dolgoztak Szegeden. 1945-ben lett egyetemi tanár, 1946-ban akadémiai levelezÅ‘ tag, 1949-ben az MTA rendes tagja. Szentgyörgyi külföldre távoztával Å‘ lett a budapesti egyetemen az Orvosi Vegytani Intézet igazgatója egészen 1970-ig, amikor is újra Szegedre került, az általa kezdeményezett és megszervezett akadémiai Biológiai Központ élére. Tudományos kutatásai az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére koncentrálódtak. Energiái jelentÅ‘s részét lekötötték azonban a tudomány szervezésével összefüggÅ‘ feladatok: 1967 és 1973, illetve 1985 és 1988 között Å‘ volt az MTA alelnöke, de rábízták a Nemzetközi Atomenergia Ãœgynökség alelnöki teendÅ‘it, és részt vett az atomcsend egyezmény elÅ‘készítésében is. Több egyetemi kémia tankönyv szerzÅ‘je ill. társszerzÅ‘je volt, aki kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanárként és a Magyar Tudomány fÅ‘szerkesztÅ‘jeként lett a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának utolsó elnöke 1988 és 1989 között. 75 éves korában vonult vissza a társadalmi és a tudományos életbÅ‘l. (Dr. Radnai Gyula)