Német fizikus, Nobel-díjas
Bismarck Németországában született és Adenauer Németországában halt meg, de Hitler Németországáért lelkesedett leginkább. Münchenben végezte el az egyetemet, majd itt doktorált fizikából. Göttingenben és Hannoverben töltött évek után Aachenben lett elÅ‘ször rendes egyetemi tanár. Miután Németország elvesztette az elsÅ‘ világháborút, a svéd Nobel-bizottság - mintegy elfogulatlanságát is bizonyítandó - 1918-ban és 1919-ben is német tudósnak ítélte a fizikai díjat. 1918-ban az elméleti fizikus Max Planck, 1919-ben a kísérleti fizikus Johannes Stark kapott fizikai Nobel-díjat. Stark az azóta már róla elnevezett effektus - a színképvonalak elektromos térben történÅ‘ felhasadása - felfedezéséért részesült a magas kitüntetésben. A felfedezést 1913-ban tette, de csak húsz évvel késÅ‘bb kezdett aktívan politizálni, még pedig Hitler oldalán. Philipp Lenarddal versengve hirdették a "német fizika" felsÅ‘bbrendűségét. Szakmailag a tényekre alapozó kísérleti fizika elsÅ‘bbségét hangsúlyozták a spekulatív, hipotézisekre támaszkodó elméleti fizikával szemben, de véleményüket náci, antiszemita nézetekkel vegyítve tárták a botrányra éhes nagyközönség elé. Nemcsak Einstein, hanem sok más német zsidó tudós vesztette el az állását e hamis propaganda következtében. Stark is, Lenard is megérte a második világháború végét, nézeteik, ideáljaik látványos összeomlását. Starkot négy évi börtönbüntetésre itélték 1947-ben, 73 éves korában. Még tíz évet élt ez után Nyugat-Németországban. (Dr. Radnai Gyula)