Német csillagász
A berlini egyetemen tanult, majd középiskolai tanár lett. Kezdetben amatõr csillagászként végezte megfigyeléseit, 1874-ben meghívták a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumba, amelynek 1882-ben vezetõje lett. Elsõsorban a napfoltok megfigyelésével ért el jelentõs eredményeket. Carringtontól függetlenül a napfizika két fontos összefüggésének felfedezõje volt. Az 1860-as években kimutatták a Nap felszínének differenciális rotációját, majd az ún. Spörer-szabályt, mely szerint a napfoltcsoportok keletkezési helyének átlagos heliografikus szélessége a napciklus során egyre csökken és a ciklus végére az egyenlítõ közelébe ér. Spörer vizsgálataihoz felhasználta az ógyallai részletes napfolt-észleléseket is. 1887-ben történelmi észlelések vizsgálata alapján észrevette a Nap 17. századi szokatlanul alacsony aktivitását (Maunder-minimum), továbbá összefüggést talált a napfolttevékenység és a sarki fény-aktivitás között is.