Francia fiziológus, Nobel-díjas
1887 és 1927 között a Párizsi Egyetemen tanított. Egy ideig a Revue Scientifique c. folyóirat társigazgatója volt. 1913-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az anafilaxia kutatásában elért eredményeiért; az anafilaxia kifejezést ő találta ki arra az olykor halálos kimenetelű reakcióra, amely a védőoltásban részesített személyek némelyikénél az antigén második beinjektálásakor lép fel. Kutatásai segítettek fényt vetni a szénanátha, az asztma és más allergiás reakciók jellegére, és megmagyaráztak néhány korábban nem értett mérgezés- és halálesetet. Behatóan kutatta a légzés és az emésztés élettanát, az epilepsziát, a testhőmérséklet szabályozását. Az élettan mellett magas szinten foglalkozott a bakteriológiával, a kórtannal, az orvosi statisztikával, írt verseket, regényeket és színdarabokat is.