| Pollák Antal Szentes, 1865. márc. 29. - Budapest, 1943. márc. 30. Feltaláló A grazi kereskedelmi és ipari akadémián végzett. Oklevele megszerzése után visszatért Szentesre, ahol gabonakereskedést nyitott. Munkája mellett rendszeresen végzett optikai, elektrotechnikai kÃsérleteket és csillagászati megfigyeléseket. 1895-tÅ‘l a távolbalátás, majd a gyorstáviratozás kérdése foglalkoztatta. 1897-tÅ‘l a budapesti Egyesült Villamossági Rt. laboratóriumában folytatta kÃsérleteit, majd Virág József mérnökkel társulva 1898-ban bemutatták az általuk feltalált gyorstávÃrót. Ez kezdetben morzejeleket, továbbfejlesztve pedig percenként 750 szót továbbÃtott azonnal olvasható folyóÃrással. Találmányukat az MTA 1903-ban Wahrmann-dÃjjal tüntette ki. Bár a gyorstávÃró külföldön is elismerést aratott, nem került bevezetésre. A HÃradástechnikai Tudományos Egyesület 1960-ban évenként kiosztásra kerülÅ‘ Pollák-Virág-emlékérmet alapÃtott kiemelkedÅ‘ értékű hÃradástechnikai tanulmányok jutalmazására.
|  | | Web dokumentumok |