Francia matematikus
Tanulmányait Párizsban, majd Németországban, Lipcsében folytatta. Doktori disszertációját Hermite irányításával készítette el, és 1892-ben védte meg a Sorbonne-on, folytonos függvényeknek racionális függvények által való approximációjáról. Az általa kidolgozott módszerrel egy függvénynek bizonyos értelemben véve legjobb racionális approximációját lehet előállítani. A módszer egyes elemei már korábbi szerzőknél (Lagrange, Frobenius) is felmerültek, de Padé volt az első, aki rendszerezte és táblázatba foglalta a közelítő racionális függvényeket. Kimutatta a közelítő függvények lánctörtekkel való kapcsolatát is. Számos franciaországi egyetemen tanított (Lille, Poitiers, Bordeaux). 1906-ban elnyerte a Francia Akadémia nagydíját.