Görög-amerikai fizikus, matematikus, informatikus
Az Austin High School elvégzése után a chicagoi egyetemre iratkozott be, ahol fizikát tanult, és 1936-ban szerzett diplomát (B. Sc.) kísérleti fizikából. Posztgraduális tanulmányait Robert S. Mulliken vezetésével folytatta. A doktori (Ph.D.) fokozatot kémiából szerezte meg 1941-ben. 1941-42-ben Harold C. Urey professzor asszisztenseként tevékenykedett James Franckkel együtt a Metallurgical Laboratoryban, majd Enrico Fermi és Teller Ede munkatársaként az első atomreaktor építésén dolgozott. Innen hívta meg őt Oppenheimer a Manhattan-tervben való részvételre. 1946-1948 között a chicagoi egyetemen kapott tanársegédi állást és vállalt oktatási feladatokat, de 1948-ban visszatért Los Alamosba, ahol az elméleti (T) részleg egyik csoportja (T7) vezetőjeként megtervezte és 1952-ben megépítette a MANIAC elektronikus számítógépet, majd 1957-ben annak korszerűsített változatát, a MANIAC II-t. 1957-1965 között ismét visszatért a chicagoi egyetemre, ahol professzori kinevezést kapott, majd megszervezte és létrehozta a Számítástudományi Kutatóintézetet, amelynek első igazgatója is lett. A természettudományok és a matematika szinte minden területén maradandót alkotott. Sikerekben gazdag, de kevéssé látványos életében jelentős szerep jutott magyar tudósoknak is. Teller Ede és Neumann János nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagy hatással voltak rá. Egyik legjobb fizikus barátja a szintén magyar származású Balázs Nándor volt. Az ő közvetítésével jött létre a tehetséges mai magyar fiatalokat támogató Metropolis-díj, amely évről évre kiosztásra kerül a Természet Világa diákpályázatán és a KöMaL őszi ifjúsági ankétján.