| Meskó Attila Budapest, 1940. ápr. 23. - Budapest, 2008. okt. 11. Geofizikus, egyetemi tanár 1959-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az ELTE geofizikus szakán, ahol 1964-ben szerzett diplomát. 1965-ben szerezte meg egyetemi doktori cÃmét. Diplomájának megszerzése után az MTA gyakornoka lett, késÅ‘bb tudományos munkatársa. 1973-ban került vissza egyetemére, ahol a Geofizikai Tanszék docenseként kezdett el dolgozni. 1980-ban kapta meg egyetemi tanári, 1985-ben tanszékvezetÅ‘i kinevezését. TanszékvezetÅ‘i munkája mellett a Környezetfizikai Tanszékcsoport vezetÅ‘jeként is tevékenykedett. Nevéhez fűzÅ‘dik az angol nyelvű oktatás bevezetése külföldi hallgatók számára az egyetemen. 1999 és 2001 között a Magyar Geofizikusok Egyesületének elnöke volt. 1979-ben átvette az MTA Geofizikai Tudományos Bizottság elnöki tisztét, melyet 1996-ig viselt. 1990-ben az MTA levelezÅ‘, 1995-ben rendes tagjává, 1999-ben fÅ‘titkárhelyettesévé választották. 2001-ben bekerült a Környezettudományi Bizottságba is. Kutatási területei a szeizmikus adatok számÃtógépes feldolgozása és értelmezése, illetve globális változások és a fenntartható fejlÅ‘dés témaköre volt. Ez utóbbi témában tartott elÅ‘adást 2006-ban a Mindentudás Egyetemén. Foglalkozott nagylétesÃtmények földrengésbiztonságának kérdéseivel is.
|  | | Web dokumentumok |