Holland mérnökfizikus, Nobel-díjas
1943-ban érettségizett szülÅ‘városában, de csak a háború után kezdhette meg egyetemi tanulmányait az addigra felszabadult Hollandiában. Delftben, az ottani műegyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd Eindhovenben kapott állást a Philipsnél. 1956-ban sikerrel pályázott Genfbe, az akkor még csak két éve működÅ‘ CERN-be kutatómérnöknek. Innen ment nyugdíjba 1990-ben. Közben a legbonyolultabb részecskegyorsítási kísérletekhez ó tervezett különleges mágneses lencséket, tárológyűrűt a szuper proton szinkrotronhoz. Feltalálta a részecskenyalábok sztochasztikus hűtésének technikáját, sikerült az ütközÅ‘ antiproton nyalábok intenzitását jelentÅ‘sen megnövelnie. Az így megvalósított proton-antiproton kísérletekben tudták elÅ‘ször kimutatni az elektrogyenge kölcsönhatást közvetítÅ‘, elméletileg már megjósolt bozonok létezését. Egy év se telt el, és 1984-ben Carlo Rubbia olasz fizikussal megosztva fizikai Nobel-díjat kaptak ezért. Az ötletekben gazdag, mélyen gondolkodó, amúgy szófukar mérnökfizikust Ernest Lawrence 1939-es Nobel-díja után elÅ‘ször tüntették ki ezzel az elismeréssel, amely a részecskegyorsítók fejlesztésében elért tevékenységéért járt. (Dr. Radnai Gyula)