Petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár
Eötvös-kollégistaként a budapesti tudományegyetem vegytan-természetrajz szakán tanult. 1902-ben Krenner József tanársegéde az ásvány- és kőzettani tanszéken. Tanári oklevelének megszerzése után, 1905-ben Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein gyarapította ismereteit. Hazatérése után ismét tanársegéd a budapesti tudományegyetemen 1910-ig, 1911-ben magántanárrá habilitálták, 1915 és 1949 között ny. r. tanár a tudományegyetem ásvány- és kőzettani tanszékén, 1943-1944-ben az egyetem rektora, jelentő szerepe volt az egyetem Németországba való kitelepítésének megakadályozásában. 1937-től szerkesztője a Mathematikai és Természettudományi Értesítőnek. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, majd két cikluson át elnöke volt. A Természettudományi Társulat alelnöke 1940-ig. Első dolgozatai főként ásványleírásokat tartalmaznak, később a hazai mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiája foglalkoztatta. Az alkáli kőzetekkel foglalkozva több tanulmányt írt az erdélyi eleolitszienitekről. Vizsgálatai a hazai bazaltokra, különösen a dunántúliakra irányultak. 1913-tól az MTA tagja volt, 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, 1989-ben az MTA visszaállította tagságát.