Erdőmérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanult, oklevelét már Sopronban kapta meg (1920). 1930-ban növénytársulástanból doktorált; 1935-ben egyetemi magántanárrá habilitálták. Dolgozott az Országos Faértékesítő Hivatalnál, a Földtani Intézetben és a budapesti tudományegyetem Növényrendszertani Intézetében. Talajtani, növényrendszertani és -földrajzi, valamint ökológiai tanulmányokat folytatott. Erdőmérnökként megszervezte és vezette a püspökladányi szikfásítási kísérleti telepet. Főerdőmérnök, majd erdőtanácsos, majd az Erdészeti Kutató Intézet vezetője. 1947-től a soproni egyetemi erdőmérnöki karon egyetemi tanár. 1951-től az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) erdőtelepítési osztályán, majd kísérleti állomásán tevékenykedett nyugdíjazásáig. Számos külföldi tanulmányutat tett, előadásokat tartott. Kiemelkedő művelője volt az erdészeti növényföldrajznak, főleg a sziki és homokterületek növényökológiai és cönológiai kutatások terén. Megalapította az erdészeti termőhelykutatás és erdőtipológia elméletét, és kifejlesztette gyakorlatát. Foglalkozott az Alföld erdőfásítási problémáinak megoldásával. Munkásságát Bedő Albert-emlékéremmel ismerték el (1967). Halála után Sopron város díszpolgára lett.