Asztrofizikus, szeizmológus, a kozmográfia egyetemi tanára
A bécsi egyetemen Stefan tanítványaként a hÅ‘mérsékleti sugárzással foglalkozott. Jóval Wien és Planck elÅ‘tt, már 1885-ben levezetett egy formulát a csillagok által kibocsátott fény spektrális eloszlására, mely sok esetben jó egyezést mutatott a mérési eredményekkel. Levezette az intenzitásmaximumhoz tartozó hullámhossz és az abszolut hÅ‘mérséklet szorzatának állandóságát is, ami késÅ‘bb Wien-törvényként vonult be a tudományos köztudatba. Csillagászként Konkoly-Thege Miklós mellett, geofizikusként Eötvös Loránd mellett dolgozott. 1913-ig szerkesztette az Eötvös által létrehívott Mathematikai és Physikai Társulat folyóiratának fizikai részét. (Ennek utóda a mai Fizikai Szemle.) Megszervezte a hazai földrengéskutatást, kiépítette az országos kutatóhálózatot. Elméleti kutatási eredményeit ma is idézik a szeizmológiai tankönyvek. Nemzetközi tudományos karrierjének az elsÅ‘ világháború vetett véget, amikoris szétszakadt az általa irányított nemzetközi földrengési szövetség. A Magyar Földrajzi Társaság 1924-ben Lóczy-emlékéremmel tüntette ki. (Dr. Radnai Gyula)