Fizikus, biofizikus
1950-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) aspiránsa (fiatal kutatója) volt; így került 1954-ben az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetébe (KFKI), ahol, illetve amelynek egyik utódintézetében, a Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben (RMKI) 1954-től 1978-ig teljes, 1979-től 1989-ig pedig félállásban dolgozott. 2008-tól professor emeritus instituti minőségben tevékenykedett újra az RMKI-ban, amely 2012 óta a Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) részeként működik. 1972-ben meghívták az MTA akkor alakuló Szegedi Biológiai Központjába (SZBK), ahol 1975 és 1993 között a Biofizikai Intézet igazgatója, illetve 1989 és 1993 között egyidejűleg a kutatóközpont főigazgatója volt. 1955-ben védte meg kandidátusi disszertációját, majd 1962-ben a fizikai tudomány doktora lett. 1982-ben az MTA levelező, majd 1987-ben rendes tagjává választották. Pályafutásának első húsz évében zömmel elektrosztatikus gyorsítók segítségével keltett magreakciók vizsgálatával ért el előbb tisztán magspektroszkópiai, majd a ferromágneses ötvözetekbe ágyazott atomok magjaira ható hiperfinom kölcsönhatás perturbáló hatásának úttörő kihasználásával a szilárdtest-fizika számára is fontos, nemzetközileg elismert eredményeket. Kiemelkedő tudományos eredményeket hozó új kutatási irányokat indított el a Mössbauer-spektroszkópia, a különféle ionnyaláb-analitikai eljárások Rutherford-visszaszórási spektrometria (RBS), magreakciós analízis (NRA), részecskék keltette karakterisztikus röntgensugárzás spektroszkópia (PIXE)) meghonosításával, továbbfejlesztésével, felhasználási területük biológiai irányú kiszélesítésével. A KFKI-ban megalakította az önálló Biofizikai Csoportot, amelynek idegtudományi részlege adta a kiindulási alapját a Wigner FK Komputációs Tudományok Osztálya létrejöttének.

(Nagy Dénes Lajos Ã©s SzÅ‘kefalvi-Nagy Zoltán)