Szovjet mérnök-fizikus, Nobel-díjas
1918-ban szerzett mérnöki diplomát a szentpétervári mûszaki egyetemen és Abram Ioffe új, mûszaki fizikai kutatóintézetében kezdte fizikusi pályáját. A polgárháború során fellépett spanyolnátha járványban elvesztette apját, feleségét, két gyermekét. Ioffe ekkor Cambridgebe, Rutherfordhoz szerzett számára kutatói ösztöndíjat. Itt szupererõs mágneses terek elõállításával és az ott lejátszódó jelenségek eredményes kutatásával hívta fel magára a figyelmet. Jól beilleszkedett az itt dolgozó tudósok közösségébe, Rutherford saját utódját látta benne. 1927-ben másodszor is megnõsült, ebbõl a házasságból két fia született.1934-ben egy szokásos hazai látogatás után nem engedték vissza a Szovjetunióból. Sztalin a szovjet fizikai kutatások szinvolalának emelésére megvásároltatta Kapica Cambridge-i laboratóriumát a Kapica tervezte héliumcseppfolyósítóval együtt és Moszkvában új fizikai intézetet létesített a számára. Itt sikerült felfedeznie a cseppfolyós hélium szuperfolyékonyságát. A második világháborúban a szovjet acélgyártást segítette Kapica találmánya, egy ipari méretekben mûködõ turbinás levegõcseppfolyósító. A háború után meghívták a titkos szovjet atomkutatásban való részvételre, itt azonban nem fogadta el Berija irányítását és lemondó levelét elküldte Sztalinnak. Életben hagyták, de számûzték saját intézetébõl. Csak Sztalin és Berija halála után térhetett vissza. Nagy kedvezménynek számított, hogy 1970-ben részt vehetett egy Magyarországon tartott nemzetközi konferencián, mely a fizikatanárok képzésével foglalkozott. 1978-ban kapott megosztott Nobel-díjat a szuperfolyékonyság felfedezéséért, miközben már a szabályozott termonukleáris fúzió lehetõségeit kutatta. Élete utolsó percéig dolgozott - ahogyan és amikor csak engedték. (Dr. Radnai Gyula)