Argentin fiziológus, biokémikus, Nobel-díjas
1910-ben a Buenos Aires-i Egyetem élettanprofesszorává, 1919-ben pedig az élettani intézet igazgatójává nevezték ki. Egyike volt annak a 150 argentin tanárnak, akiket Juan Perón tábornok 1943-as katonai puccsa nyomán elbocsátottak állásukból. Noha 1945-ben visszahelyezték pozíciójába, megkérték, hogy egy év múlva adja be a lemondását. 1944-ben megalapította a Buenos Aires-i Biológiai és Kísérleti Orvostudományi Intézetet. 1946-tól az intézet igazgatójaként működött. Kimutatta, hogy az agyalapi mirigy kivonatának állatokba injekciózása cukorbetegséget eredményez azáltal, hogy megnöveli a cukor mennyiségét a vérben. Ez azt mutatja, hogy az agyalapi mirigy által termelt hormonok az inzulinnal ellentétes hatást fejtenek ki. Gerti és Carl Corival megosztva megkapta az orvosi-élettani Nobel-díjat az agyalapi mirigy hormonjainak az állatok vércukorszint-szabályozásában betöltött szerepének felfedezéséért.