Német fizikus
A münsteri egyetem kémia- és fizikaprofesszoraként működött 1879-ig, amikor egy önálló kémia tanszék létrehozása lehetővé tette, hogy a továbbiakban, 1890-ben történt nyugdíjbavonulásáig csak a fizika oktatásával foglalkozzék. Korai munkáiban a foszfor és a szelén allotróp módosulatainak tulajdonságait vizsgálta. Az elektrokémiai reakciók vizsgálata során megállapította, hogy az elektrolit oldatokban egyes ionok gyorsabban mozognak. Méréseivel nagy pontossággal határozta meg az egyes ionok általa bevezetett ún. átviteli számát. Gőzök és gázok spektrumait, valamint a gázokban lejátszódó elektromos jelenségeket vizsgálva megkonstruálta az erősen ritkított gázokat tartalmazó Hittorf-csövet. Ezzel tanulmányozta azt a Plücker által 1859-ben felfedezett sugárzást, melyet később katódsugárzásnak neveztek el. 1869-ben rájött, hogy a katódsugárzás során a katódról kilépő részecskék a különböző anyagi minőségű és nyomású gázokban eltérő fényjelenségeket hoznak létre. Észrevette, hogy ha a katódsugarak útjába egy tárgyat helyezünk, akkor a tárgy mögött az ernyőn megjelenik a tárgy árnyéka, tehát a katódsugarak egyenes vonalban terjednek. Ezek a kutatásai nagyban hozzájárultak a röntgensugarak későbbi felfedezéséhez, valamint előkészítették a vákuumdióda későbbi feltalálását is.