Német fizikus
A münsteri egyetem kémia- és fizikaprofesszoraként mûködött 1879-ig, amikor egy önálló kémia tanszék létrehozása lehetõvé tette, hogy a továbbiakban, 1890-ben történt nyugdíjbavonulásáig csak a fizika oktatásával foglalkozzék. Korai munkáiban a foszfor és a szelén allotróp módosulatainak tulajdonságait vizsgálta. Az elektrokémiai reakciók vizsgálata során megállapította, hogy az elektrolit oldatokban egyes ionok gyorsabban mozognak. Méréseivel nagy pontossággal határozta meg az egyes ionok általa bevezetett ún. átviteli számát. Gõzök és gázok spektrumait, valamint a gázokban lejátszódó elektromos jelenségeket vizsgálva megkonstruálta az erõsen ritkított gázokat tartalmazó Hittorf-csövet. Ezzel tanulmányozta azt a Plücker által 1859-ben felfedezett sugárzást, melyet késõbb katódsugárzásnak neveztek el. 1869-ben rájött, hogy a katódsugárzás során a katódról kilépõ részecskék a különbözõ anyagi minõségû és nyomású gázokban eltérõ fényjelenségeket hoznak létre. Észrevette, hogy ha a katódsugarak útjába egy tárgyat helyezünk, akkor a tárgy mögött az ernyõn megjelenik a tárgy árnyéka, tehát a katódsugarak egyenes vonalban terjednek. Ezek a kutatásai nagyban hozzájárultak a röntgensugarak késõbbi felfedezéséhez, valamint elõkészítették a vákuumdióda késõbbi feltalálását is.