Svájci fiziológus, Nobel-díjas
Eredetileg szemorvos volt (1906-12), majd a Bonni Egyetemen élettant kezdett tanulni. Kinevezték az élettan professzorává, majd a Zürichi Egyetemen az Élettani Intézet vezetőjévé (1917-51). Az autonóm idegrendszer működése keltette fel az érdeklődését - ehhez azok az idegek tartoznak, amelyek az agy alapjáról erednek, a gerincvelőben folytatódnak, és olyan automatikus funkciókat vezérelnek, mint az emésztés és a kiválasztás. Ezek az idegek indítják el a komplex ingerekre, például a stresszre reagáló szervek tevékenységét is. 1949-ben, António Egas Moniz társaságában orvosi-élettani Nobel-díjat kapott annak a szerepnek a felfedezéséért, amelyet az agy bizonyos részei játszanak a belső szervek működésének meghatározásában és koordinálásában.