Bányamérnök
Oklevelét a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte 1923-ban. 1918-1923 között az erdélyi borsai rézbányánál dolgozott, 1924-1941-ig a jugoszláviai Majdanpekben a nemzetközi jelentőségű, belga érdekeltségű rézbánya főmérnöke. 1941-1944-ig Nagybányán a Felsőmagyarországi Bánya és Kohómű Rt. műszaki vezetője volt. 1945 után a bauxit- és alumíniumtermelés újjászervezésében tevékenykedett mint a Magyar-Szovjet Bauxit-Alumínium Rt. központi bánya igazgatója. 1950-től a Bányászati Kutató Intézet érc- és kőzetosztályának vezetője. Meghívott előadóként ércelőkészítést tanított a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Munkásságának főbb területei az úrkúti mangánérc-dúsítómű hidrociklonos osztályozáson alapuló rekonstrukciója, a fehérvárcsurgói üveghomok-előkészítőmű, a sárisápi kaoliniszapolómű, a pátkai ólomcinkérc- és fluoritflotálómű voltak.