Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1930-tól a budapesti I. sz. belklinika munkatársa. 1945-ben adjunktus, 1949-ben magántanár, 1949-től a III. sz. belklinika igazgatója, 1951-től egyetemi tanár. 1959-től a II. számú belklinika igazgatója. Belgyógyászati angiológiával, elsősorban az érrendszerben fellépő kóros elváltozások vizsgálatával, terápiás kezeléseinek lehetőségeivel foglalkozott. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el a vese, a keringési szervek és az anyagcsere megbetegedései közötti összefüggések feltárása, ill. a magasvérnyomás és a só- és vízháztartás zavarainak tanulmányozása terén. Magyarországon az elsők között igazolta a heparin terápiás alkalmazásának jelentőségét a vérrögképződés megakadályozásában. Alapvető megállapításokat tett a veseelégtelenség, a vesemedence-gyulladás, az urémia és más nefrológiai megbetegedések patogenezisének tisztázására. Az elsők között foglalkozott a szervátültetés orvosi, jogi és egyéb kérdéseivel. Számos hazai és külföldi orvosi társaság tagja volt. 250 közleménye és több könyve jelent meg. 1954-től az MTA tagja.