Bányamérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerzett oklevelet 1912-ben. 1908-tól a zsilvölgyi üzemek, 1921-től a Bánvölgyi Szénbánya mérnöke volt. 1925-ben a soproni Bányamérnöki Főiskola adjunktusa, 1932-ben rk. tanára, 1934-ben a főiskolának a budapesti műegyetemmel való egyesítésekor intézeti, majd ny. tanára. 1941-től a bányaműveléstan ny. r. tanára. Oktatómunkája mellett a bányászati tudomány több területén maradandót alkotott. Kőzetnyomási (törési) elméletét Kossuth-díjjal jutalmazták. Ismert a vízvédelmi pillérek méretezésére vonatkozó képlete, az ún. Esztó-Vendel-képlet. Behatóan foglalkozott bányamérési (Esztó-Hornoch-képlet) és bányaszellőztetési kérdésekkel. Az utóbbinak eredménye alapvető jelentőségű Bányaszellőztetés c. műve. Részt vett a szakmai egyesületekben, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1906 óta tagja.