Bányamérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Fõiskolán szerzett oklevelet 1912-ben. 1908-tól a zsilvölgyi üzemek, 1921-tõl a Bánvölgyi Szénbánya mérnöke volt. 1925-ben a soproni Bányamérnöki Fõiskola adjunktusa, 1932-ben rk. tanára, 1934-ben a fõiskolának a budapesti mûegyetemmel való egyesítésekor intézeti, majd ny. tanára. 1941-tõl a bányamûveléstan ny. r. tanára. Oktatómunkája mellett a bányászati tudomány több területén maradandót alkotott. Kõzetnyomási (törési) elméletét Kossuth-díjjal jutalmazták. Ismert a vízvédelmi pillérek méretezésére vonatkozó képlete, az ún. Esztó-Vendel-képlet. Behatóan foglalkozott bányamérési (Esztó-Hornoch-képlet) és bányaszellõztetési kérdésekkel. Az utóbbinak eredménye alapvetõ jelentõségû Bányaszellõztetés c. mûve. Részt vett a szakmai egyesületekben, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1906 óta tagja.