Magyar-svéd kémikus
Orvos szeretett volna lenni, de erre az akkori Magyarországon nem volt lehetõsége. Párizsba utazott, onnan 1939-ben hazajött. A Svéd Királyság Budapesti Nagykövetségén vészelte át a nyilas korszakot. 1946-ban Svédországba távozott, a Wenner-Gren Intézetben asszisztensként dolgozott Olov Lindberg mellett. 1956-ban biokémiából doktorált a Stockholmi Egyetemen, majd a Werner-Grenn Intézet fiziológiai kémiai osztályát vezette 1967-ig. 1967-tõl 1986-ig a Stockholmi Egyetem Biokémiai Intézetének igazgatója volt. 1977-88 között a Nobel-díj bizottság tagja volt. Jelentõs eredményeket ért el a sejtbiológia és a bioenergetika terén, elsõsorban a mitokondriumok kutatásában, a sejtek energiatermelésével kapcsolatban. Legfontosabb eredményeit többek között a mitokondriumok energiafüggõ reakcióinak vizsgálata, valamint a mitokondrium membránok topológiájának tisztázása terén érte el. Lars Ernster 1968-ig nem látogatott haza, 1968 nyarán elõadást tarthatott a Magyar Tudományos Akadémián. 1986-ban nyugalomba vonult a Stockholmi Egyetemrõl. Ez alkalmat adott arra, hogy elõadás-sorozatot tarthasson a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a rendes biokémiai elõadások keretében. 1988-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.