Matematikus, mûegyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1914-ben doktorált. A budapesti Földrengési Obszervatóriumban tanársegéd, majd a felsõ ipariskola tanára. Közben a szegedi egyetemen magántanárrá minõsítették. Néhány évig a szegedi, majd a budapesti tudományegyetemen adott elõ. 1941-tõl a mûegyetem tanára volt. Közel félévszázados munkássága során mintegy 80 önálló kutatási eredményeket közlõ tanulmánya jelent meg. Közülük különösen jelentõs Kõnig Dénes gráfelméleti tételének általánosítása, mely az ökonometriában nyert alkalmazást. Fontos kutatási területe volt a geometria és a differenciálegyenletek elmélete és alkalmazása, különösen a differenciálgeometria kérdései, késõbb a forgó rendszerek kritikus szögsebességének megállapítása és a kinetikus gázelmélet alapjai. Utolsó éveiben matrixelméleti kutatásokkal és azok alkalmazásával foglalkozott, s a matematika e sokak által lezártnak vélt területét számos új. eredménnyel gazdagította. A matrixelmélet alkalmazásával foglalkozó munkái közül kiemelkednek a függõhidak általános elméletének megalapozásáról és felépítésérõl írt dolgozatai. A nevét viselõ Kõnig-Egerváry tételen alapul az ún. "magyar módszer". 1943-tól az MTA tagja.