| Edelman, Gerald Maurice New York, USA, 1929. júl. 1. - La Jolla, California, 2014. máj. 17. Amerikai immunológus, neurobiológus, Nobel-dÃjas A pennsyilvaniai egyetem orvosi karán szerzett orvosi diplomát 1954-ben. 1957-ben a New York-i Rockefeller Kutató Központban kezdte el immunológiai kutatásait, 1960-ban az intézet professzora lett. Kutatási területe a vérben keringÅ‘ antitestek szerkezetének vizsgálatára vonatkozott. Az antitestek a szervezetbe bekerült idegen anyagok, például mikroorganizmusok, vagy az általuk termelt anyagok hatására keletkezett védÅ‘anyagok. Ezek közül Edelman az immunglobulin G-nek (IgG) nevezett fehérjefrakciót tanulmányozta. 1959-ben Edelman és Rodney R. Porter brit biokémikus egymástól függetlenül nyilvánosságra hozta elsÅ‘ eredményeit, s néhány éven belül az antitestek számos alapvetÅ‘ tulajdonsága tisztázódott. Eldman és Porter munkája elÅ‘segÃtette az immunológia fejlÅ‘dését, ami pedig a betegségek diagnosztizálásában és gyógyÃtásában hozott eredményeket. 1972-ben Porterrel megosztva orvosi-élettani Nobel-dÃjat kapott az antitestek pontos kémiai szerkezetének meghatározásáért.
|  | | Web dokumentumok |