Orvos, egészségügyi szervezõ, egyetemi tanár
Bécsben, Budapesten filozófiát, majd orvosi tanulmányokat folytatott. 1945-ben a Népjóléti, majd Egészségügyi Minisztériumba került. Közremûködött az üzemegészségügyi hálózat kifejlesztésében. 1951-ben az Országos Reuma- és Fürdõügyi Intézet igazgató fõorvosa lett. 1957-64-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyító-megelõzõ fõosztályát vezette. 1964-tõl a budapesti orvosi egyetemen a szervezési tanszék helyettes vezetõje és 1970-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet szervezés-módszertani osztályának vezetõje, majd az Országos Vérellátó Szolgálat igazgató helyettese volt. Érdeme az egészségügy valamennyi területén a betegek ún. követéses módszere folyamatos nyilvántartása és folytatólagos kezelésének a biztosítása.