Svájci orvos, mikrobiológus, egyetemi tanár
Doerr Brünnben végzete el a gimnáziumot. 1897-ben végzett és doktorált a Bécsi Tudományegyetem orvosi karán. Boszniában aktív katonai orvos volt, majd 1908-ban általános és kísérleti patológiából habilitált a bécsi Egyetemen. Habilitációja után 1912-tÅ‘l rendkívüli professzorként általános és kísérleti patológiát tanított ugyanott. 1919-ben pedig a Bázeli Egyetemre hívták meg higiéniai és bakteriológiai professzornak és a Higiéniai Intézet igazgatójának, ahol tiszteletreméltó kinevezések ellenére Freiburg (Breisgau i. Br.), Marburg és München maradt, egészen 1943-as nyugdíjazásáig Bázelban. - Doerr a mikrobiologia egyik legjelentÅ‘sebb alakja volt, akinek számos publikációja olyan járványokról, mint a pappataci-láz, a dengue-láz és a vérhas, az allergiáról és az anafilaxiáról, valamint kísérleti munkái úttörÅ‘ek voltak a vírus- és immunitás kutatásban, valamint az egész epidemiológiában. Doerr szerkesztette az 1939-tÅ‘l megjelenÅ‘ "Archiv für die gesamte Virusforschung" (Archívum a teljes víruskutatáshoz) című folyóiratot, és C. Hallauer-rel közösen adta ki a világszerte standard műként ismert "Handbuch der Virusforschung" (Kézikönyv a víruskutatáshoz) című kézikönyvet (2 kötet, 2 kiegészítÅ‘ kötet, Bécs 1938-50). 72 éves korában kezdte el írni 1270 oldalas monográfiáját "Die Immunitatsforschung - Ergebnisse und Probleme in Einzeldarstellungen" (Ugyanott, 1947) címmel, egy monumentális művet, amely felépítésében, bemutatásában és nem utolsósorban ragyogó stílusában is páratlan, és amely hosszú idÅ‘re meghatározóvá tette az immunitáskutatás hatalmas területét. 1932-ben választották a Leopoldina tagjává. 1933-ban kapta meg a svájci tudományos élet legrangosabb kitüntetését, a Marcel Benoist díjat. (Dr. Josef Makovitzky)