Amerikai kémiaprofesszor, oktatási szakember, diplomata
Kémiából doktorált a Harvard egyetemen 1917-ben. 1933-ban õ lett a Harvard egyetem elnöke, s az maradt 1953-ig. Döntõ szerepe volt abban, hogy az egyetem ez alatt a húsz év alatt világszínvonalú oktatási és kutatási intézménnyé fejlõdött. Bevezette a felvételi vizsgát, hogy a hallgatók ne szociális helyzetük, társadalmi kapcsolataik révén, hanem tehetségük, képességeik révén kerüljenek be az egyetemre. Modernizálta az egyetemi alapképzés tantervét. Következetes és sikeres oktatáspolitikájáért az Amerikai Kémiai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Priestley-érmet kapta, és jelentõs kormánykitüntetésben is részesült. Aktívan támogatta a természettudomány belsõ világát feltáró, a tudomány fontosságát meggyõzõen bemutató diszciplínának, a tudománytörténetnek, mint önálló tantárgynak bevitelét a közép- és felsõfokú oktatásba. Személyes tekintélyével segítette olyan fiatal kutatók, mint Thomas Kuhn karrierjének kibontakozását. Magas szintû elnöki bizottságokba hívták meg, ahol rendszeresen kikérték véleményét állambiztonsági kérdésekben. 1943-ban kulcsszerepe volt a Manhattan program beindításában, 1950-ben a NATO európai hadállásainak megerõsítésében, majd 1957-ig az Egyesült Államok nagykövete volt a Német Szövetségi Köztársaságban. (Dr. Radnai Gyula)