| Cabibbo, Nicola Róma, Olaszország, 1935. ápr. 10. - Róma, 2010. aug. 16. Olasz fizikus 1953-ban végzett a római Sapienza Egyetemen. 1963-tól a CERN-ben dolgozott, 1966-tól Rómában volt az elméleti fizika professzora. 1983 és 1992 között a Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet igazgatója volt, ekkor épült a Gran Sasso Laboratórium. 1963-ban a gyenge kölcsönhatás során végbemenÅ‘ bomlásokat vizsgálva észrevette, hogy az erÅ‘s kölcsönhatástól eltérÅ‘en más kvarkkombinációknak kell részt venniük, ezzel számos kÃsérlet eredményét magyarázhatta. A Cabibbo-Kobajasi-Maszkava elmélet feltételezte három kvarkcsalád létét. Sok fizikus véleménye, hogy Kobajasi és Maszkava mellett a 2008-as Nobel-dÃj Cabibbot is megillette volna. További munkái a neutrÃnóoszcillációval és a kvark-gluon plazma kimutatásával foglalkoztak. Tudományos iskolateremtÅ‘ munkássága a háború utáni olasz elméleti fizika megújulását is jelentette, számos tanÃtványa vált sikeres kutatóvá. 1993-tól haláláig a Pápai Tudományos Akadémia elnöke volt. E minÅ‘ségében többek között az egyház által korábban elkövetett hibák feldolgozásának elÅ‘segÃtéseként támogatta Giordano Bruno rehabilitációjának kérdését is. (Piriti János)
|  | | Web dokumentumok |