Német fiziológus, orvos
Orvostudományt tanult Berlinben, ahol Johannes Müller tanítványaként vált az élettan szakértőjévé. 1849-től 1891-ig a Bécsi Egyetemen volt az élettan professzora. Sokat tett a fizikai és kémiai módszerek meghonosításáért, valamint az állatkísérletek elterjesztéséért az orvosi kutatásokban. Tanulmányozta a vázizom szerkezetét, a látást és a beszéd mechanizmusát. Érdeklődött a művészetek iránt is, és írása jelent meg a látás élettana és a festészet közötti összefüggésről. Emil Du Bois-Reymond-dal, Carl Ludwig-gal és Hermann von Helmholtz-cal 1847 körül nekilátott egy új, szigorúan a fizikára és kémiára alapozott biológia kifejlesztésének. Nagy hatásuk volt az elméleti és gyakorlati orvostudományra.