Orvos, író, orvostörténész
A Benedek Elek unokájaként és Benedek Marcell fiaként is ismert fiatalember a pesti orvoskaron szerzett diplomát, s már egyetemistaként a Szondi-tanítványok között találjuk. (Szondiról sok értékes publikációja látott napvilágot.) Ezt követõen a csepeli kórház általános orvosaként mûködött. 1945-47-ben Kolozsvárott tanított az egyetemen, mégpedig a bölcsészethez tartozó pszichológiára nyert egyetemi tanári kinevezést. 1948-ban jelent meg Az ösztönök világa címû mûve. Budapestre visszatérve 1948 és 1952 között az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet fõorvosa lett, 1952-ben pedig az intapusztai munkaterápiás intézet igazgatójává nevezték ki, ahol munkával, szabadsággal és emberséges bánásmóddal gyógyított. Itt dolgozott egészen 1958-ig, s írt kötetet ezekrõl az éveirõl, s kezdeményezéseirõl 1957-ben Aranyketrec címmel. Az ezt követõ években pszichiáterként dolgozott a Fehérvári úti rendelõintézetben, a XII. kerületben pedig kulturális tanácsadó, majd a Hegyvidék címû periodika alapítója volt. 1971-tõl szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Társszerzõje volt a négykötetes akadémiai Orvosi lexikonnak. Kötetei jelentek meg a francia felvilágosodásról, a lamarckizmusról, a darwinizmusról és az orvostudomány története számos fejezetérõl. Semmelweis életmûvének egyik legjelesebb hazai kutatója volt. Népszerû kézikönyve A tudás útja címmel jelent meg. 1992-ben Széchenyi-díjat kapott. (Dr. Gazda István)