Kanadai orvos, Nobel-díjas
A Torontói Egyetemen tanult orvostudományt. Az 1. világháború alatt a kanadai hadsereg hadikórházaiban szolgált. A háború után Torontóban befejezte tanulmányait és ortopéd sebész lett. 1920 júliusától Londonban (Ontario) praktizált, e mellett ortopédiát és farmakológiát tanított a University of Western Ontario-n. Eközben azonban foglalkoztatta az, hogyan lehetne izolálni a hasnyálmirigy Langerhans-szigetei által kiválasztott hormont, amely a cukorbetegség kezelését lehetővé tenné. A Torontói Egyetemen 1921-ben John Macleodhoz, a cukorbetegség elismert szakértőjéhez fordult, aki kutatási lehetőséget adott neki laboratóriumában. Itt Charles Best segítségével sikerült izolálnia az inzulint, hamarosan megindulhatott az ipari előállítás is. A felfedezésért Banting és Macleod 1923-ban megosztva megkapták az orvosi Nobel-díjat. Banting felháborítónak tartotta, hogy Best nem részesült a Nobel-díjban, mivel ez időben még nem fejezte be egyetemi tanulmányait, ezért a díj összegének rá eső részét megosztotta Best-tel. A továbbiakban a rák kutatásán is dolgozott. Az 1930-as években Banting katonai kutatási projektekben vett részt, így foglalkozott a repülés fiziológiai problémáival, részt vett a pilóták számára készített ún. anti-G-ruha első generációjának kifejlesztésében, valamint biológiai fegyverek kutatásában is. A háború alatt katonai szolgálatba lépett, repülőbalesetben halt meg.