Orvos, patológus, egyetemi docens
Tizenhét éves korában családjával együtt deportálták. Hazatérése után a Szolnoki Magyar Királyi Állami Bánffy Katalin Leánygimnáziumban érettségizett, majd beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára. 1951-ben megalakult az önálló Budapesti Orvostudományi Egyetem, ahol ugyanabban az évben megkapta általános orvosi summa cum laude minõsítéssel. Ám ekkor újabb meghurcoltatás várt rá: mint megbízhatatlan polgári elemet rövid idõre kitelepítették a Hajdú-Bihar megyei Sápra. 1951-1952-ben a budapesti Amerikai úti Szeretetkórház Sebészeti Osztályának segédorvosa volt. 1952-1955 között az Orvostovábbképzõ Intézet Kórbonctani és Kórszövettani Osztályának gyakornoka volt, és 1955-ben kórbonc- és szövettani szakorvosi vizsgát tett. 1955-1965 között ugyanott egyetemi tanársegéd, 1965-1973 között egyetemi adjunktus volt. Meghívást kapott a Fõvárosi János Kórház Kórbonctani és Kórszövettani Osztályára, ahol 1973. február 1-jén foglalta el a patológiai intézet fõorvosi állását. Epeútelzáródás-okozta májelváltozások patomorfológiája címmel védte meg kandidátusi értekezését. (Budapest, 1970) A colitis ulcerosa patomorfológiája, különös tekintettel a vastagbélnyálkahártya sejtes elemeinek elektronmikroszkópos változására a betegség különbözõ stádiumaiban. MTA doktori értekezését 1987-ben védte meg. 1984-1985-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I.sz.Patológiai Intézetének egyetemi docense és az Intézet igazgatóhelyettese volt. 1985-tõl 1994-ig igazgató-fõorvosként mûködött. Hatvanöt éves korában vonult nyugalomba, de a Budai MÁV Szanatórium Patológiai Osztályának haláláig osztályvezetõ fõorvos maradt. Mindvégig oktatta az Egyetem német nyelvû egyetemi hallgatóit. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Patológiai Bizottságának (1985-tõl), a Magyar Gasztroenterológus és a Magyar Patológus Társaság vezetõségének és az Európai Patológus Társaságnak (1981-tõl). (Dr. Josef Makovitzky)