Orvos, sebész, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Bécsben fejezte be, 1839-től műtőorvos a bécsi sebészeti klinikán. 1841-től főorvos a bécsi közkórházban. Hosszabb külföldi tanulmányút után 1843-1868-ig a sebészet ny. r. tanára a pesti egyetemen. 1848-1849-ben az orvosi kar igazgatója. A szabadságharc alatt honvédkórház igazgatója, utána fogságot szenvedett, 1851-től foglalhatta el ismét a tanszékét. A korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtője. Az éterrel való narkotizálás meghonosítója. Elsők között alkalmazta Európában az általános érzéstelenítést. Úttörő jelentőségű a hasi sérvekről szóló munkája és a gégetükrözés felhasználása gégeműtéteknél. Nagy számban végzett hólyagmetszést és kőmorzsolást. Új megoldásokat alkalmazott plasztikai műtéteiben. Korát megelőzte a tuberkulotikus csont- és ízületi betegségek konzervatív kezelésével és a hűtés alkalmazásával a sebészeti gyógykezelésben. A Magyar Sebésztársaság 1906-ban emlékére "Balassa János emlékérem" elnevezésű kitüntetést alapított. 1858-tól az MTA tagja.