| Arató István Szeged, 1886. aug. 20. - Budapest, 1974. Mennyiségtan- és természettantanár, igazgató Középiskolába Szegeden, majd MezÅ‘túron járt, az egyetemet Budapesten kezdte és fejezte be. Közben Greifswaldban és Göttingenben is járt egyetemre, s két évig volt a budapesti Eötvös Collegium tagja. IrányÃtó, szervezÅ‘ tehetségére hamar felfigyeltek: már harminc évesen a kÅ‘szegi Evangélikus FelsÅ‘bb Leányiskola igazgatója lett. Vezetése alatt vált az iskola leánylÃceummá, majd leánygimnáziummá, és lett a kapcsolódó internátus bevonásával napközi iskola. Az intézet mellé gazdaságot szervezett, Ãgy alakult meg 1945 után az iskolában a mezÅ‘gazdasági leányközépiskola, a mai Evangélikus MezÅ‘gazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola elÅ‘dje. Arató István elkötelezett hÃve volt a modern szaktantermi oktatásnak, a tanulók önálló munkáját fejlesztÅ‘ pedagógiai tevékenységnek. 1942-tÅ‘l a természettan, majd a fizika szakfelügyelÅ‘je volt a megyében. Egykori kÅ‘szegi iskolájában ma már a "Mennyiségtan szakterem" az Å‘ nevét viseli. 1941-ben kiadott Természettan tankönyvét megtalálhatjuk a csatolt web dokumentumok között. (Dr. Radnai Gyula)
|  | | Web dokumentumok |