Amerikai fizikus, geofizikus
1939-ben a washingtoni Carnegie Intézet munkatársa, 1942-tõl a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának (APL) munkatársaként az USA haditengerészeténél szolgált. A háború után elõször az APL-ben, majd 1950-tõl az iowai egyetemen a légkör felsõbb rétegeit, ill. a kozmikus térbõl érkezõ sugárzást vizsgálta. 1950-ben részt vett a Nemzetközi Geofizikai Év tervének kidolgozásában, amely 1957-58-ban valósult meg. Az 1958 elején az USA által fellõtt Explorer-1 és Explorer-3 rakéta-szondák fedélzetére van Allen javaslatára helyeztek el sugárzásmérõket, amelyek kimutatták, hogy a Földet protonokból és elektronokból álló kettõs övezet veszi körül. Ezzel igazolták a norvég K. Birkeland és F. C. Størmer korábbi elméletét. Ezeket az övezeteket van Allenrõl nevezték el, felfedezésük az ûrkorszak elsõ jelentõs tudományos eredménye volt. Van Allen a NASA tanácsadójaként még számos ûrkísérlet, a Hold, és bolygók mágneses- és plazma-méréseinek tervezésében és kiértékelésében vett részt. Számos hazai és külföldi akadémia és egyesület tiszteletbeli tagja, sok kitüntetésben részesült. Nevét a Van Allen-öv mellett a 19727.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)