A szentgyörgyi Hugonnay grófi család ötödik gyermeke. Ez bizonyos mértékben meghatározta neveltetését és sorsát. Alig 18 évesen férjhez ment, három gyermeket szült, amikor 1869-ben értesült arról, hogy Zürichben a nők előtt is megnyitották az orvosi kar kapuit. Családja beleegyezésével, de minden anyagi támogatás nélkül iratkozott be a zürichi egyetem orvosi karára 1872-ben, és 1879. febr. 3-án orvosdoktori oklevelet szerzett. Ezután még két évig a zürichi sebészeti klinikán dolgozott, s kedvező ajánlatokat elhárítva 1880-ban visszatért Magyarországra. 1882 májusában fordult a budapesti egyetemhez svájci diplomájának elismeréséért. Az Orvosi Kar méltányosan döntött, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter - a fennálló jogszabályok miatt - elutasította kérelmét. Trefort magánlevélben ugyan arra biztatta, hogy nyugodtan gyakorolja hivatását, a hatóságok nem tesznek ellene kifogást, illetve az akkor szervezett bábaintézetben akart részére állást szerveztetni. Ennek is jogi akadályai voltak, így majd egy évtizedig szülésznőként tevékenykedett.

Ebben az időszakban kezdte el - ismeretterjesztő-felvilágosító jellegű - szakirodalmi tevékenységét. A nők munkaköre, Egy kis tudnivaló a női havivérzésről stb. írásai a női egyenjogúsítási mozgalom fontos irodalmát is adták.

1884-ben elvált, és férjhez ment Wartha Vince műegyetemi tanárhoz, akinek tanácsára felhagyott szülésznői gyakorlatával, s csak orvosi elméleti kérdésekkel és szakirodalmi tevékenységgel foglalkozott. 1896-ban folyamodott ismét diplomájának elismeréséért, amit végül - néhány vizsga letétele után - elfogadtak, és 1897. máj. 14-én Budapesten orvosdoktorrá avatták fel. Ezután magángyakorlatot folytatott, előadott a Bábaképző Intézetben, több, a bábaképzéssel foglalkozó francia és német szakkönyv magyar fordítója, a leánynevelés kérdésének szakavatott előadója és népszerűsítője. Egyik vezetője a magyar Bábaegyesületnek, alelnöke a Szabad Lyceum tudományos ismeretterjesztő társaságnak, egyik alapítója az Országos Nőképző Egyesületnek.

A nők oktatásának és nemüknek megfelelő foglalkoztatásának harcosa. Legjelentősebb munkája az 1907-ben megjelent A nő mint háziorvos című kötet, amely ugyan Fischer-Dückelmann könyvének fordítása, de az egyes fejezeteket alaposan kiegészítette saját gyakorlatának ismereteivel. Az első világháború idején mintegy nyolcvan hazai orvosnőt szervezett a vöröskeresztes hadikórházakban történő orvosi szolgálatra.

Sírja a Magyar Nemzeti Panteonban (Kerepesi temető) van.

Irodalom

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony.Bp., 1965