HEVESI GYULA (Ungvár, 1890. nov. 21. - Budapest, 1970. febr. 25.)

Középiskolai tanulmányait Budapesten, a Lovag utcai gimnáziumban végezte. Tizenöt esztendős korában egy csillagászati könyv felkelti a természettudomány iránti érdeklődését. Érettségi után a Műegyetem vegyészmérnöki fakultására iratkozik be.

Az egyetemi évek során nemcsak szakmai-tudományos kérdésekkel foglalkozik, hanem a fennálló társadalmi-gazdasági rendszer bírálatával is.

A vegyészmérnöki diploma megszerzését követően két esztendeig a pöstyéni fürdőigazgatóság műszaki tanácsadójaként dolgozik.

1914 végén felvételt nyer a TUNGSRAM-ba. Itt találkozik igényes és jelentős szakmai feladatokkal, kiemelkedő szakemberekkel és a munkásokkal.

Előbb üzem-, majd kutatómérnökként - többek között - Helfgott Árminnal, a rendkívüli műveltségű, nagy tudású kutatómérnökkel dolgozik együtt. Szakmai "névjegyét" H. Gy. több fontos, a gáztöltésű izzólámpák gyártására kidolgozott eljárással teszi le az asztalra. Az általa 1917-ben, elsőként javasolt alkáliföldfém-getter gondolata az elektroncső-iparban később döntő jelentőségűvé válik.

Az ígéretes szakmai tevékenység mellett egyre szélesebb körű közéleti-szervező munkát végez. A termelésben dolgozó mérnökök és műszaki szakemberek szervezetbe tömörítése céljából kezdeményezője volt az Ipari és Közlekedési Tisztviselők Országos Szövetsége létrehozásának. 1917-ben megszervezte az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetségét, az AMOSZ-t, amely a világ első szocialista mérnökszakszervezete volt. A Tanácsköztársaság ideje alatt - alig 29 évesen - a termelés népbiztosaként egyik irányítója az átfogó iparszervezésnek.

A Tanácsköztársaságot követően, a rövid bécsi, majd olasz emigráció után közel három évtizeden át a Szovjetunióban alkotott. A húszas években műszaki vezetőként, üzemvezetőként szervezte az izzólámpák korszerű nagyüzemi gyártását. Később megszervezte a laboratóriumi üvegkészülékek gyártását is, és teljesen új technológiát dolgozott ki a különböző hőmérők korszerű gyártására.

A tudományos üzemszervezést a gazdálkodás hatékonysága szempontjából már ifjú mérnök korában kiemelkedő fontosságúnak tartotta. A harmincas évek elején a folyamatos ipari munkarend kezdeményezője és szervezője volt. Szervezői szemlélete segítette abban, hogy már a harmincas években felismerje az információk, különösen a tudományos-szakmai információk stratégiai jelentőségét. Megszervezte a Szovjetunió Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézetét, ismereteink szerint az első ilyen jellegű intézményt a világon.

Hazatérve, 1948-tól az Országos Találmányi Hivatal elnöke, s rendkívüli aktivitást fejt ki az újítómozgalom fellendítése érdekében. Az ő nevéhez kötődik az AMOSZ folytatójának, a MTESZ-nek létrehozása, és jelentős a szerepe az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elindításában. Az OTH-ban az általa létrehozott dokumentációs és tájékoztatási osztály volt az a mag, amelyből hamarosan létrejött az önálló Műszaki Dokumentációs Központ, a mai OMIKK egyik elődje.

Az Akadémia 1949-ben történt átszervezését követően részt vett annak munkájában, és meghatározó szerepet játszott a műszaki tudományok elismertetésében. 1960-tól haláláig az Akadémia alelnökeként átfogó tudományszervezői munkásságot fejtett ki, a tudomány és a technika szervesebb egységének előmozdítása, a közösségi társadalom haladásáért történő intenzívebb, emberközpontú kiaknázása érdekében.

Főbb művei